Hírek


„Méhecske” védett műhely

2020. január 22.
Az Iskola másképp program keretén belül az Ady Endre Líceum diákjai önkéntes tevékenységeken is részt vettek. Ilyen alkalom volt a Diakónia Alapítvány keretein belül működő „Méhecske” védett varróműhelyben való látogatás is a mai napon. A XI.A osztály néhány szorgalmas, lelkes önkéntes diákja nyújtott segítséget a műhely munkatársainak a raktár takarításában, illetve az ott található anyagok rendszerezésében. Tevékenységükkel és lelkesedésükkel megkönnyítették és előmozdították a műhelyben dolgozók munkáját. Köszönet érte!

Iskola másként - 5. A, kedd

2020. január 21.
Az V.A Budapesten járt, és megtekintette a több ezer mesés leletet és kincset a mintegy 3000 éves sírkamrából! A Tutanhamon rejtélye és kincsei a világon, kategóriájában elsőként emlegetett régészeti rekonstrukciós kiállítás, az ókori Egyiptom titokzatos világába kalauzolt bennünket. A Tutanhamon kiállítás magával ragadó és eleven betekintést nyújt a Királyok Völgyének legjelentősebb régészeti felfedezésébe. A sírkamrák egymás után nyílnak meg a kiállítás közönsége előtt. A kiállítás szervezői egyenesen a felfedező (Howard Carter amatőr régész) bőrébe bújtatják a látogatóikat. A tárlat az eredeti formájában mutatja be a sírkamra kegytárgyait. Az idegenvezető zsenialisan bemutat mindent, még a végén megtanít balzsamozni is. Ez után várt ránk a budapesti kaland kiegészítéseként a CyberJump. A Cyberjump Trambulin Park Európa legnagyobb trambulin létesítményei közé tartozik. Itt aztán megtaláltuk a hozzánk legjobban illő sporteszközt. A Cyberjump Trambulin Park nem játszóház, hanem szabadidőközpont, ami minden korosztálynak remek kikapcsolódást tud nyújtani. Nagy élményben és tökéletes kikapcsolódásban volt részünk!

9. E - Iskola másként - Kedd

2020. január 21.
Kedden a csapatépítés volt a célunk, illetve az angol nyelvtudásunk bővítése filmnézés során.

Határokon átívelő projekt az Adyban

2020. január 21.
Folytatódik a Fékezzük meg a fogyasztási őrületet! elnevezésű Erasmus+ projekt a nagyváradi Ady Endre Elméleti Líceumban. A projektben részt vevő országokat képviselő diákok és tanárok egy hétig vendégeskednek városunkban.

Iskola másként XI.C Kedd

2020. január 21.
Reggel 8.30-kor a 11.C osztály a könyvtárban az adys diákok által megalkotott kisfilmeket nézte meg. Érdeklődve és büszkeséggel nézték és hallgatták a magyar nyelvről, kultúráról, önazonossagról szóló kisfilmet. Ezt követően a 3-as teremben Victor Hugo "Nyomorultak" című nagysikerű regényének 1998-as filmváltozatát nézték meg. Rövid beszélgetés után a Szent László Líceumba gyalogoltunk át, ahol már várt minket a megmászni való fal. Itt sokan kipróbálták legalább 2-szer is a falmászást. Egészségesen elfáradva, de élményekben gazdagon zártuk a napot.

Arany nyomában jártunk

2020. január 21.
Arany nyomàban jártunk, majd lazítottunk a Kidslandben.

9. A és C osztály diákjai Nagyszalontán felkeresték az Arany-emlékhelyeket

2020. január 21.
A magyar kultúra napján a 9. A és C osztály diákjai Nagyszalontán felkeresték az Arany-emlékhelyeket. Az Arany-házban és a múzeumban számos érdekes ismerettel gazdagodtak. Hazaindulás előtt a szoborparkban időztek, majd megkoszorúzták Arany János szobrát.

Iskola másként 2. nap, 10. C - Szerelemösvény-foglalkozás

2020. január 21.
Ezen a Keddi napon Takács Ágnes és Mátrahegyi László, a dévai szent Ferenc alapítvány részéről eljöttek hozzánk. Nagy lelkesedéssel és konkrét példával illusztrálva rávezettek arra, hogy milyen is egy igazi párkapcsolat. Sok részletet tudtunk meg a mai nap folyamán ; például hogy milyen lépcsőfokok vannak amiken át kell jutni ahhoz, hogy igazi, mély kapcsolat alakuljon ki két ember között. A mesékben is a királyfi le kell győzze a sárkányt ahhoz, hogy megszabadíthassa a Királykisasszonyt a fogságából. A fő tanulság az talán, hogy amiért nem kell megküzdeni azt nem értékeljük igazén. Talán ezért is van annyi szétszakadt család napjainkban.

Zöld hét


Órarend 


Ady 250


 

Egy polc, egy könyv

A könyvtáros ajánlata

"...nem is lehetünk más célra ebben az életben, mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges: a tarka és zegzugos világot, a megbocsátandó embereket, az egymásra morgó népeket; s amikor mindent megismertünk, amennyire lehetséges, akkor visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk." Tamási Áron



 



 

© 2016 Ady Endre Líceum Nagyvárad